Nicholas Roerich

"A Roerich féle hitrendszer szíve a kezdet és vég nélküli univerzum hindu koncepciója, mely a teremtés körforgásában nyilvánul meg, amiben az isteni energia hatására feloldódnak az anyagi formák. Az emberiség egészére vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy civilizációk jönnek és mennek, míg az egyéni élet szintjén a lélek reinkarnációjában tükröződik." (Irina Corten)

Nicholas Roerich (vagy Nikolai Konstantinovich Rerikh/Николай Константинович Рерих) orosz festő, tudós, régész, filozófus és teozófus. 1874 október 9-ben született a forradalom előtti Szentpétervárott, jómódú orosz családban. Tehetsége és intellektuális képességei révén egyszerre tanult jogot és művészetet. Érdekelte az irodalom, a filozófia, a régészet, de legfőképpen a művészet. Kiállításaival már fiatalon beutazta Oroszországot, majd Európát. Festészetére nagy hatással voltak az orosz szentek alakjai és az ősi szláv motívumok. Állítólag ő volt a sugalmazója Igor Stravinszkij legnagyszerűbb művének, a Tavaszi áldozatnak (Le Sacre du printemps). Ő készítette a jelmezeket és színpadi díszleteket az 1913-as párizsi premierre. Az ősi, pogány orosz motívumok feltűnése az epikus témájú balettelőadáson nem maradt hatás nélkül.

Roerich 1920-ban járt először New York-ban ahol megalapította az Egyesült Művészetek Intézetét és csatlakozott több teozófiai társasághoz. 1923-ban nyílt meg a New York-ban a Nicholas Roerich Museum, mely a mai napig a művész festményeinek leggazdagabb gyűjteménye. Még ezév végén a Roerich család (fia, George később, mint tibetológus lett ismert) Indiába repül, hogy 6 barátjukkal felfedezzék Ázsiát. Az 5 évesre nyúlt expedíció eredetileg tervezett útvonala: Sikkim, Punjab, Kashmir, Ladakh, Karakorum-hegység, Khotan, Kashgar, Qara Shar, Urumchi, Irtysh, Altáj-hegység, Oryot régió (Mongólia), Közép-Góbi, Kansu, Tsaidam, Tibet, majd Szibérián át vissza Moszkvába 1926-ban. Új hegycsúcsokat és szorosokat jelölhettek meg a térképeken, régészeti emlékműveket fedeztek fel és ritka kéziratokat találtak. Óriási tudományos anyagot gyűjtöttek és több könyv is született az út során. Roerich közel ötszáz képet festett, melyeken sikerrel ragadta meg a legmagasabb szépség különös és meglepő világát. Festményein mind színekben, mind formai stílusban rendkívül hatásosan ragadta meg a "Himalája-élményt". Ezekre a különös hangulatú festményekre utalhatott H.P. Lovecraft amikor Az őrület hegyei (At the Mountains of Madness) című természetfeletti horror történetében az antarktiszi tájat Roerich "különös és torokszorító" festményeihez hasonlítja.

1927 nyara és 1928 júniusa között az expedíciót mindenki elveszettnek gondolta, mivel ezidőre minden kapcsolat megszakadt velük. Tibetben megtámadták őket és csak lőfegyvereik erőfölénye akadályozta meg a vérontást és mentette meg életüket. Tibeti útleveleik ellenére az expedíciót a tibeti hatóságok erőszakkal megállították. Az expedíció tagjait a kormány öt hónapra őrizetbe vette. A lehetetlen körülmények és sovány ételadagok miatt a csoport öt tagja meghalt. 1928 márciusában elhagyhatták Tibetet és délre utaztak Indiába. Itt és ekkor, a Kullu völgyben alapították meg a Himalájai Kutatások Intézetét, melyet Urusvati névre kereszteltek (a fogalom jelentése a szanszkritban: a hajnalcsillag fénye). A kutatóintézet a mai napig működik; nyelvészettel, művészettel, régészettel, botanikával, keleti orvoslással foglalkozik. A nyugat-himalájai völgyben a Roerich család is új otthonra lelt.

Nicholas Roerich Kulluban halt meg 1947 december 13-án. Hamvait szétszórták a szeretett hegyekben, melyeket közel 700 alkalommal festett meg. A hamvasztó tűz helyén, szemben hihetetlen havas csúcsokkal, egy nagy kőlapot emeltek, amire a következő feliratot vésték: "Itt, 1947 december 15-én Maharashi Nicolas Roerich – India nagy orosz barátját – a tűz oltalmára bízták. Legyen béke."

Roerich művészként a világ megközelíthetetlen szépségeit, teozófusként a kultúrák, vallások közti szellemi kapcsolatokat kereste fáradhatatlanul. Közel 7000 festmény, több könyv, alapítvány és intézet a tanúja, gyümölcse ennek a tartalmas és mérhetetlen életútnak.








"Minden művészeti alkotás olyan, mint egy dinamó, amely a végtelenségig felemelő energiával rendelkezik, egy igazi lelkesedés-generátor. Persze ez viszonylagos. Néhány mű csak egy órányi készlettel rendelkezik ebből az energiából, néhánynak pedig elegendő van az örökkévalóságra – ez a viszonylagosság. S az a legfelemelőbb pillanat, amikor a Tanár és tanítványai, akár egy szó nélkül megérintik a Gyönyörűségnek ezt a forrását. Tudjuk mindannyian, hogyan ível át a félreértések szakadékán akár egyetlen gesztus, egy néma mozdulat. És nem ezt a félreértést kell legyőznünk? Bizony mondom, létezhet-e rossz, különösen a szépség mérhetetlen mezején? Természetesen lehet tudatlanság és csúfság, ami a tudatlanságból származik; lehet félreértés, ami a tudatlanság sarja. Manapság a nagy összevisszaságban és romlásban, amikor a lelket szokások nehéz láncai kötik, milyen figyelmesen kell vigyáznunk minden félreértés eredetére, s milyen szorgalmasan kell irtani azokat a kellemetlen parazitákat, melyek a legszebb kertet is olyan gyorsan visszataszító szemétdzsungellé változtatják.
És ki gyógyíthatja meg a csúfság e szörnyű betegségét? Egyedül a tanítómester. Hogyan tudja ezt megtenni? Mint Guru. Olyan nehéz és alkalmazhatatlan ez manapság?" (Részlet Nicholas Roerich: Shambhala című könyvéből – fordította: Lakatos Andrea)

Nicholas Roerich - Wikipedia
Nicholas Roerich Museum
International Centre of the Roerichs
Estonian Roerich Society
International Roerich Memorial Trust
Nicholas Roerich - MySpace
Nicholas Roerich virtual museum
Nicholas Roerich Museum, Moscow – YouTube
Nicholas and Helena Roerich – Russian Spiritual Superheroes
Pax Cultura
Agni Yoga

Nyikolaj Rerih – Magyar Teozófiai Társulat
Nyikolaj Rerih: Ragyogó Shambala
Rerichék nyomában Szentpéterváron

Mozikban a Mongol

Jövő hét csütörtöktől (december 4) végre vetítik a hazai mozikban a kazah-német-orosz-mongol koprodukcióban megvalósított 2007-es Dszingisz kán filmet. A Mongol című opusz az első pár dekádra fokuszál, azaz azt mutatja meg, amit már több korábbi Dzsingisz film is: hogyan válik Temüdzsinből nagy kán. Rossz hír lehet, hogy a megálmodott és beharangozott trilógia nagy valószínűséggel mégsem valósul meg.

"Amikor nekiálltam ennek a projektnek, akkor Mongol part 1-nak neveztem el, úgy voltam vele, mint Tarantino a Kill Bill Vol. 1-nal [nevet]. Majd amikor befejeztem a filmet, az emberek kérdezték, hogy mikorra tervezem a Part 2-t, mondtam nekik, hogy "Szóba sem jöhet! Nem akarok csinálni semmi többet!" Az első produkció nagyon kemény és nehéz volt, úgyhogy nagyon nem akartam ezzel foglalkozni, de ahogy az idő múlt, gondoltam, hogy talán mégis szeretnék ebből a történetből még egy keveset elmesélni. Szóval most csábít a lehetőség, hogy kihagyom a második részt, és csak a harmadik részt csinálom meg, a kán életének végéről, ami elég sötét." (Sergei Bodrov)

Buddha's sarira

A kínai régészek szerint egy Nanjingban augusztusban előásott, ezeréves miniatűr pagoda zárt fémládái mélyén Sákjamuni Buddha koponyacsontjának egy apró darabkája rejtőzhet. A felnyitásról azonban egyelőre szó sem esett.



Az aprócska pagodában egy arany koporsóban egy ezüst dobozt találtak, ami Buddha koponyájának egy apró darabját rejtheti. Ezt azonban egyelőre még csak a technika miatt tudták megállapítani: az átvilágítás után még nem döntöttek a doboz felnyitásáról. Az ereklye jelenleg a helyi múzeumban látható.



Nem nyitják fel a Buddha-dobozkát – Múlt-kor
Buddha 'relic' found in Nanjing – China Daily

Khyentse Norbu

Dzongsar Jamyang Khyentse Rinpoche (vagy: Khyentse Norbu) két filmmel a háta mögött nem tekinthető nagy múltú filmrendezőnek (ráadásul mindezt kilenc év alatt teljesítette), ám jelentősége megkérdőjelezhetetlen - nem feltétlenül a munkái minősége okán, bár panasz arra sem lehet. Khyentse Norbu 1999-ben megrendezte a legelső bhutáni mozifilmet, majd 2003-ban az első Bhutánban forgatott filmet. A Phörpa (The Cup / Isteni játék) egy focis film, és mint ilyen filmet, egy darabig csak kerülgettem, s aztán néztem meg. Kissé erőltetett jópofaságnak gondoltam nem kevés közhellyel, miegymás... Nos, valójában nagyon jó kis film, látványosan amatőr szereplőkkel és egy szimpla, de meggyőző történettel. A foci VB-re izguló novíciusok története látható volt a magyar mozikban is, DVD-n is megjelent és a lelkes kritikák sem kerülték el.

"Mikor lesz a harc" - kérdezi az apát.
"Mi? Milyen harc?" - Geko.
"Te mondtad, hogy két nemzet harcol egy labdáért".
"Ja, az ... Azt hiszem hajnal egy körül."
"Milyen furcsa időpont a harcra. És mire jó ez nekik?"
"Kapnak egy kupát."
"Egy kupát.... Hm."

A rendező 2003-ban már egy érettebb, erényekben gazdagabb – és nem mellesleg 108 perces – filmmel tűnt fel a filmfesztiválokon. A szereplők most sem profik, s nem egyszer "magukat játszák" (például az almaárus a valóságban is almaárus), a történet viszont ezúttal összetettebb, több rétegű. A Travellers and Magicians (Utazók és mágusok) kerettörténete egy remek bhutáni road movie (az utazókról). Az utazás során elmesélt misztikus történet (a mágusokról) a másikkal teljesen egyenértékű és egy újabb történetet (álmot ill. hallucinációt) rejt magában. A két történet (mindkettő adaptáció) közös pontjai és központi elemei az elégedetlenség, ábrándozás, elvágyódás és kalandok két világ határán. ( Kicsit bővebb recenzió a Keleti Szél oldalon.)



Khyentse Norbu 1961-ben született Bhutánban. Hét éves volt, amikor felismerték, hogy ő a Khyentse leszármazási lánc alapítójának harmadik inkarnációja. Az első inkarnáció Jamyang Khyentse Wangpo (1820-1892) az összes tibeti buddhista tradíciónak mestereként volt híres. Fiatal korában 150 tanárral tanult, majd megkezdett egy élethosszig tartó elvonulást, hogy gyakorolhassa valamennyi tanítást, amit tanáraitól kapott. Ő volt a tibeti buddhizmus Rimé (pártatlan mozgalom) iskolájának egyik alapítója. Ennek a független iskolának a követői arra törekedtek, hogy megtalálják és használják a tibeti buddhizmusnak az egymástól hosszú ideje elszigetelt iskoláinak legjobb módszereit. A második megtestesülés Dzongsar Khyentse Chokyi Lodro (1893-1959) láma, akinek a haladó gondolkodású lámák egy nemzedékének alap-tanítójaként volt kiemelkedő szerepe a tantrikus buddhizmus nyugati terjesztésében. A jelenlegi tulku, Dzongsar Jamyang Khyentse Rinpoche. Tanárai mind a négy fő iskolából kikerültek. Már fiatal korától aktív szerepet vállalt a buddhista tanítások megőrzésében azzal, hogy központokat létesít, nemzetközi non-profit alapítványokat hoz létre, könyveket ad ki, tanít mindenhol a világon és mozirajongóként (filmet tévében 19 évesen egy indiai vasútállomáson látott először) maga is megpróbálkozott a filmrendezéssel. Szerencsére nem a nagy szomszéd filmiparának (Bollywood) éneklős-táncolós remekeit állította maga elé példaként; jobb példaképeket kínált neki az élet. 1993-ban konzultánsként segédkezett Bernardo Bertolucci Kis Buddhájának megszületésénél. Amikor egy kis szerepe is volt, közelről nézte, követte Bertoluccit munka közben; ekkor bíztatták a többiek, hogy iratkozzon be a New York Film Academy egy kurzusára.



"Az emberek azt kérdik: Te egy buddhista láma vagy, miért készítesz filmeket? Ez a kérdés egy kicsit elgondolkodtató. Ez jelzi nekem, hogy bizonyos álláspontok felől nézve ez a munka majdnemhogy szentségtörő – mintha megtörnék pár szent szabály félét. Ugyanakkor megértem. Az emberek automatikusan olyan dolgokkal kapcsolják össze a filmeket, mint pénz, szex és erőszak, mert annyira sok ilyen film jön Hollywoodból és Bollywoodból. Bárcsak lett volna hozzéférésük olyan filmekhez, mint Ozu, Satyajit Ray, Antonioni munkái, akkor az emberek megértenék, hogy a filmkészítésnek nem kell olyannak lennie, mint amaz. Valójában ez egy eszköz."



"Gyakran hallottam, hogy néhányan azt érzik, hogy én nyugatiasodtam, gondolom részben a nyugati emberekkel való kapcsolatom miatt. Én ezzel egyáltalán nem értek egyet. Talán kissé modern vagyok, ez igaz, de amikor magáról a buddhista tanításról van szó, teljes mértékben szembehelyezkedem azokkal, kik megkísérlik a buddhizmust rugalmasabbá tenni a nyugat vagy a modern világ számára. Ez nem szükséges: a buddhizmus mindig is naprakész, időszerű volt. Buddha tanításának pillanatától a tanítás lényege nem változott, és nem is kellene változnia. Bárki, aki megpróbálja a Buddha-Dharmát korszerűsíteni, súlyos hibát követ el.

Fontos különbséget tenni a kultúra és a buddhizmus között. Ahogy Buddha bölcsessége bejárta a különböző vidékeket különböző korokban, minden egyes idő vagy hely kultúrája és hagyománya intrinszikussá vált a tanításra. A kultúra elengedhetetlen, mert nélküle nincs közvetítő, ami átadja a tanításokat. A Dharma a tea és a kultúra a csésze. Valakinek, aki teát akar inni, fontosabb a tea, mint a csésze. A csésze is szükséges, de nem az a legfontosabb. Ezért azt mondod, hogy nem vagyok a csészéhez kötve. Ha szükséges, kész vagyok arra, hogy kicseréljem a csészét, és ezért a gondolatért te azt mondhatod rám, hogy modern a gondolkodásom."

Jigme Khesar Namgyel Wangchuck koronázása

November 6-án koronázták meg Bhután ötödik királyát, Jigme Khesar Namgyel Wangchuck-ot. A többnapos ünnepségről több helyen kerestem és találtam is fotókat, videókat, de a legjobb fényképek kétségkívül itt vannak.

Kingdom of Bhutan
Bhutan, 2008 and beyond
Bhutan 2008

Sindzse szeme

Sosem próbálkoztam még Leslie L. Lawrence regénnyel - pedig lett volna miből választanom, ugyanis az író már több ízben a Himalája-térségbe helyezte történeteit: Sindzse szeme, Halálkiáltók, A rodzsungok kolostora, Lebegők, A láthatatlan kolostor, Csöd (Két sápadt szerzetes), Thumo 1.-2. (A szrinpók völgyében). A Sindzse szeme volt az a regény, amit Lőrincz L. László elsőként jelentetett meg a mára már jól ismert írói álnéven. A kalandos krimi hallatlanul sikeresnek bizonyult; megjelent több nyelven is (német, cseh, szlovák), audióra szerkesztették (sic!), készült belőle paródia-regény és szerencsére képregény is, így a lusták, de kiváncsiak is meggyőzödhetnek a regény feltételezett erényeiről és ezen keresztül talán a többi L.L.L. regény világáról is képet alkothatnak. Állítólag "E néven publikált, többségében keleti tárgyú kalandregényeiben ötvöződnek a biztonsággal kezelt tudományos ismeretek és a kutatások során felhalmozott tapasztalatok ismeretterjesztő szándéka, valamint a fordulatos, izgalmas, kalandos cselekmény". Én ezt egészen másképpen gondolom, de nem szívesen írnék rosszat az íróról tudományos munkái és nagybecsű fordításai (Geszer kán rules!) miatt, így inkább mindenki maga döntsön: a Sindzse szeme képregény letölthető Lőrincz L. László nemhivatalos, rajongói oldaláról. Vagy közvetlenül innen:
Sindzse szeme 1.
Sindzse szeme 2.
Ha valakinek bejött (van ilyen?), akkor annak jó hír lehet, hogy november 18-án itt a legújabb Leslie L. Lawrence mű: A lófejű démon (véres történet a Himalájából).

Phurpa Sadhana

Phurpa

Virágok völgye

Vasárnap este Pan Nalin legutóbbi filmje, a Virágok völgye (Valley of Flowers) lesz látható a Duna tv-n. A film Alexandra David-Néel 70 éve megjelent Magie d'amour et magic noire; Scènes du Tibet inconnu (Fekete mágia, szerelmi mágia - avagy az ismeretlen Tibet) című regénye nyomán készült – nem kevés módosítással, de még így is sokak örömére. A késő esti tévézésnek némi aktualitást adhat, hogy e hónapban van a kalandor írónő születésének 140. évfordulója, és hogy a korábban már magyarul megjelent David-Néel könyveket (Utam Lhaszába, Az öt bölcsesség lámája, Mágusok között Tibetben, Titkos szóbeli tanítások a tibeti buddhista szektában) a közelmúltban egy újabb követte: Alexandra David-Néel és Láma Jongden - A semmi hatalma.



2008. október 12., 23:10, Duna tv
Virágok völgye (Valley of Flowers)

A Himalája hegyei között egy rablóbanda garázdálkodik. Vezetőjük Jalan, akit emberei a halálba is követnének. A hosszú évek alatt összekovácsolódott csapat bomlásnak indul, amikor a gyönyörű Ushna feltűnik az életükben. A fiatal lány nem akar elmozdulni Jalan mellől, akit már azelőtt ismert álmaiból, mielőtt találkoztak volna. Ahogy kapcsolatuk egyre mélyebbé válik, úgy távolodik el Jalan régi társaitól. Ushna mellett megtapasztalja a szenvedélyes szerelem mindent elsöprő gyönyörét. Érzelmeik egyre veszélyesebb vizekre hajtják őket, hogy szerelmük örökké éljen, megkísértik a természetfölötti erőket. Halhatatlanság utáni vágyukkal magát a sorsot hívják ki maguk ellen. A Szamszára rendezőjének új filmje India vadregényes tájain játszódik, az örök szerelemről, a halálról és az újjászületésről mond el egy varázslatos mesét.

Valley of Flowers
Valley of Flowers - IMDb

Virágok völgye - filmhu

Alexandra David-Néel
Alexandra David-Néel - Wikipedia
Alexandra David-Néel - MySpace

Drikung Vadzsra táncok

Őszentsége Drikung Kyabgon Chetsang Rinpocse kérésére szeptemberben a ladakh-i Phyang kolostor táncosai a Swedish Tibetan Society for School and Culture szervezésében világ körüli turnéra indultak tradicionális Vadzsra-táncukkal.
Magyarországon a Buddhista Béke Sztúpa Alapítvány szervezésében több helyen is látható lesz az előadás "Himalájai tradicionális buddhista láma-tánc" címmel:

Győr, október 2., csütörtök, 18:00-20:30
Budapest, XII. ker. Műv. Közp., október 4-5., szombat, vasárnap, 18:00-20:30
Zalaszántó, Sztúpa, október 6., hétfő, 13:00-15:30
Zalaegerszeg, október 7., kedd, 18:00-20:30



Az előadásokon a következők lesznek láthatóak:
1. Istenségekhez szóló imák
2. Mahakála maszktánc
3. Achi maszktánc
4. Achariya és fehérmaszkos néptánc
5. Szarvas maszktánc
6. Feketesüveges tánc
7. Király- és miniszter-maszktánc
8. Chöd előadás
9. Kunrig mudra előadás
10. Jókivánságok felajánlása

További részletek az előadásról a Drikung Kagyü Rend hivatalos oldalán.

Csoma - opéra cinématique

Szemző Tibor–Sári László: Csoma - opéra cinématique
Előadja a Szemző Cinematic Music Company, mesélő: Törőcsik Mari
2008. október 24. péntek 19:30 - 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem / Művészetek Palotája

„A legkíváncsibb magyar, Kőrösi Csoma Sándor valamikor a 19. század elején elindult Ázsiába, a maradék magyarok nyomában. Vajon mi történt vele a mérhetetlen úton? Akármi is, a százféle kaland, seregnyi élmény az időben mind elenyészett.
Egy tudós-művész-vándorcsapat e különös út és kalandos lélek történéseit most a maga eszközeivel fölidézte: Szemző Tibor végigjárta, Szaladják „Taikyo” István lefényképezte, Roskó Gábor lerajzolta, Törőcsik Mari pedig – ahogyan a székely legendákban, valamint Sári László tibetológus fantáziájában Csoma hőstettei megelevenedtek – elmeséli.”

A előadás során az operai „cselekmény” hatalmas filmvásznon kel életre, egyidejűleg Csoma belső hangját és a róla szóló varázslatos történeteket a vetítéssel teljes összhangban a szerző – énekesekből, hangszeresekből, mesemondóból álló – társulata szólaltatja meg.

Dashi Namdakov

Dashi Namdakov
Dashi Namdakov – Gertsev Gallery
Dashi Namdakov – artsiberia.org

Tibeti fotók

Tibeti fotóink 2006-ból
Szántó Péter fotói ugyanerről az útról

The Tibet Album

The Tibet Album: British Photography in Central Tibet 1920-1950

Oseberg Buddha

A közel száz éve feltárt Osebergi hajó a vikingkori Skandinávia egyik legfontosabb és legragyogóbb régészeti lelete. A 9. században elföldelt hajósír gazdag leletegyüttesének egy darabja idővel külön életet kezdett élni – a tárgyba új életet az utókor képzelőereje és asszociációs készsége lehelt. Az Oseberg Buddha néven emlegetett két kis figura egy vödör két oldalát diszíti. A lótuszülés, az alak lecsukott szemei, elmélyültnek tűnő arca egy mély meditatív állapotot sugall.

A régészek először idegen kéz munkájának tartották a "meditáló vikinget", elsősorban a mellkas zománcdíszitése miatt. Az írországi eredet elmélete azóta többször megbukott, leginkább a zománcdísz mintája miatt. Az akkor már keresztény Írországban aligha születhetettek volna egy mester keze alatt efféle jelképek. A norvég szakirodalomban "runehakekorsnak", azaz rúna-horogkeresztnek nevezett oltalmazó szimbólumok más hasonló korú és jellegű szobrocskán is megjelentek, hasonló technikával (elsősorban a Bergeni Egyetem múzeumában látható myklebostadi figura, de az oslói régészeti múzeumban is található egy ide sorolható darab), de a lótuszülés más esetekben elmaradt. Szvasztika ábrázolása a mellkason valóban zavarbaejtő, hiszen erre Ázsián kívül ritkán találni példát, ám az Oseberg Buddha esetében ez talán kissé félrevezető lehet. Az apró figura ázsiai eredete vagy a buddhizmussal való közvetlen kapcsolata igen nehezen képzelhető el, hiába kerülhettek kapcsolatba a vikingek több Ázsiából Európába vándorló néppel (hunok, alánok). Ez a nagyon szép kis figura enélkül is roppant érdekes. Keth és Kurt Oertel az alak értelmezésekor abból indul ki, hogy a korai kultúrák mindegyike kifejleszthette a maga technikáját a transzállapot eléréséhez és nagyon könnyen egymástól függetlenül is megtalálhattak egy olyan közel azonos testtartást, ami megkönnyítette a kívánt állapotba jutást. Ha létezett ilyen észak-európai transztechnika, akkor az szinte nyom nélkül tűnt el. A nordikus vallásban nem ritkák a samanista elemek, de nem tudni, hogy ezek saját tradíciók vagy átvételek a velük kapcsolatba kerülő finn-ugor népektől. A nordikus irodalomban rendszeresen felbukkan egy bizonyos "Útisetia" ("kívül ülni") nevű transztechnika bizonyos rítusokkal és invokációkkal kontextusban. Nem zárható ki, hogy ennek egy ábrázolásával van dolgunk, és ha igen (?), akkor megérdemelten kap ez az izgalmas figura kiemelt figyelmet.

Óðin's Raven Magic

Az izlandi Sigur Rós és Hilmar Örn Hilmarsson, további neves izlandi zenészekkel, énekesekkel kiegészülve 2002 májusában, a Reykjavík Arts Festival-on adták elő először az Óðin's Raven Magic című nagyzenekari kompozíciót, majd nem sokkal később Londonban megismételték. Ha jól tudom, akkor azóta nem adták elő újra és lemezen sem jelent meg, habár a londoni előadásról több felvétel is készült, így létezik a műnek nemhivatalos kiadása. A nagyzenekari mű a Hrafnagaldr Óðins című izlandi költemény megzenésítése. A költemény az Edda stílusában íródott, koráról megoszlanak a vélemények (a merészebb becslések szerint 700 éves). A szöveg hemzseg a nordikus mitológiából ismerős – vagy kevésbé ismerős – nevekkel, így a hozzá komponált zenemű is egy nordikus zeneképet formál meg – hitelesen. A mű egyik jellegzetes hangszere a Steinharpa (kő hárfa), amit az izlandi szobrász és zenész Páll Guðmundsson készített a farmja környéki kövekből.

"Mágikus dalokat énekeltek,
Farkasokon vágtattak,
Rögnir és Reginn,
A világ végéig.
Óđin hallgatta őket
Trónjáról;
Figyelte az utazók
Távoli útját."

Inuit Art

Germaine Arnaktauyok
Germaine Arnaktauyok 2


The 2007 Cape Dorset Print Collection


Michael Massie


Andrew Palongayak
Shaman with Harpoon by Andrew Palongayak


Inuit Sculptures from the Kitikmeot region


Inuit Art / Fall '02

Atanarjuat & The Journals of Knud Rasmussen

"Amikor a misszionáriusok idejöttek, a samanizmust az ördög művének kiáltották ki, de nem vizsgálták meg, hogy mi is az amit a sámánok éreztek, vagy hogyan adtak életet a haldoklónak, látogatták meg a halottakat, találtak ösvényeket a földön és a föld alatt vagy repültek az égen. Amikor a misszionáriusok ránk kényszerítették a vallásukat, a történetmesélést és dob-táncot majdnem betiltották. Filmünk, az Atanarjuat annak egy módja, hogy az elveszett hagyományainkat visszahozza. Én soha nem voltam szemtanúja a samanizmusnak. Csupán hallottam erről. Láthatóvá tételének egy módja, hogy filmet készítünk a témában." – Zacharias Kunuk



Zacharias Kunuk kanadai inuit filmrendező, népének egy fontos kulcsfigurájává lett. 1981-ben vett egy egyszerű videókamerát és a fejébe vette, hogy filmeket fog készíteni. Több dokumentumfilm, rövidfilm és az első inuit tv sorozat (Nunavut: Our Land, 1994-95) után 5 éves munkával, 2001-re elkészítette az első játékfilmjét. Az Atanarjuat volt a legelső inuktitut nyelvű film, aminek ráadásul az írója, rendezője, producere, színészei is szinte kirázólag inuitok. A nyershúsevő, asszonyt a vendéggel megosztó jégkunyhólakókról először kaphatott a legalább százötven éves szereotípiákkal terhelt szélesebb közönség hiteles, első kézből származó képet. Az Atanarjuat legelső inuitok készítette mozifilmként – természetesen – egy ezer éves, szájhagyomány útján fennmaradt történetet örökít meg. A történet nemzedékeken át a törzs fölé helyezett személyes vágyak veszélyeire figyelmeztette a fiatalabbakat. Atanarjuat, a gyors futó és fivére az erős Amaqjuaq családját lenézi, kiszorítja a közösségből a törzs vezetőjének rosszindulatú erők által írányított családtagjai. A film nem a puszta egzotikumával, különlegességével tarolt nemzetközi fesztiválokon (pl. Arany Kamera díj, Cannes, 2001), Atanarjuat története egy nagyon jól "megírt" dráma, tele érzelemmel, konfliktussal, erőszakkal és némi vérbosszúval. A film zenéje telitalálat. A tuvai Huun-Huur-Tu torokéneke egyfajta utalás lehet az inuitok belső-ázsiai eredetére és a mai napig fennmaradt rokonvonásokra, a Huun-Huur-Tu-nak a bolgár Angelite kórussal közös szerzeménye pedig tovább hangsúlyozza a dráma univerzalitását. A "színimádó" filmrajongóknak pedig kétségkívül csemege lehet egy olyan film, amit végig a fehér, kék és barna árnyalatai uralnak.



Kunuk második filmje a Knud Rasmussen naplója (The Journals of Knud Rasmussen, 2006). Ismerős színek, ismerős arcok, de egy egészen más történet. A címben megnevezett Knud Rasmussen az "eszkimológia" atyja, dán etnográfus, a Grönlandi Thule expedíciós bázis megalapítója, magyarul Thulei utazás címmel jelent meg egy könyve a hatvanas években. A film egy 1922-es expedíció valós szereplőit és eseményeit eleveníti fel. Rasmussen meghallgatja és rögzíti egy nagy erejű sámán, Aua élettörténetét. A sámán és családja távol él a keresztény misszionáriusok hatása alatt álló Igluliktól. Rasmussen és két dán társa (egy kereskedő és egy antropológus) felkérik a családot, hogy kisérjék el őket a településig. A Iglulikban inuktitut nyelvű bibliát olvasnak és jézust dícsérik dalaikban, a sámánokhoz segítő szellemeik már nem jönnek. Aua is válaszút elé kénytelen állni.



"Mára keresztényekké lettünk, és megpróbálunk tájékozottak lenni ebben a világrendben. De aztán amikor valaki haldoklik, azt beszélik, hogy a samanizmus megjelenik. Úgy tűnik az kapcsolatban áll a halállal. Miért hozza azt vissza? Ez az ami foglalkoztat. Mi az Inuit életszemlélet? Samanizmus? Milyen tudást hordoz? Az inuit mitológiában van egy tenger istennő, Sedna, és van egy ég szellem, és egy föld szellem. Sok szellem van. Kutatás közben találkoztam egy olyan könyvvel, ami több száz szellemet számlál. Ott vannak ők mindenütt. Nagyon vakok vagyunk, így nem látjuk őket. Nem vesszük őket tudomásul és nem ismerjük őket. Az inuit hitben ők nagyon sokan vannak. Ebben a világban, amiben élünk, ugyanazt a levegőt lélegezzük be, ugyanazon a földön járunk, mint a szellemek. A régi időkben voltak tabuk, amiket követtek. Azok, amik minket alakítottak. Törd meg a tabut és a szellem megszáll. Aztán jött a kereszténység és megpróbált mindent megszűntetni. Ebben a közösségben két felé voltunk osztva: katolikusok és anglikánok. A kereszténység még mindig kontrollálja a közöséget, de most sokkal jobb, mert a katolikusok és anglikánok összefonódtak. Három templomunk van, ahova ezerötszázan tartoznak." – Zacharias Kunuk



The Journals of Knud Rasmussen
Atanarjuat
Isuma - Independent Inuit Film

Knud Rasmussen – Wikipedia
Knud Rasmussen könyvei az Archive.org-on

Európai állatkertekben mutogatták az eszkimókat – Múlt-kor
Miért gúnynév az eszkimó? – National Geographic
Eszkimók – Wikipedia

Friedenspagode, Wien

A közelmúltban (június 22-én) ünnepelték az ausztriai buddhisták a bécsi Béke Sztúpa építésének 25. évfordulóját. Mi pár héttel később tartottunk vizitet a negyed évszázados dunaparti sztúpánál. Megtalálni talán nem könnyű, de mindenképpen megéri.

A legelső Béke Sztúpa (írják még kötőjellel, egybe, rövid u-val, talán még kisbetűvel is) vagy angolosan Peace Pagoda (vagy World Peace Pagoda / World Peace Stupa – a magyarban is néha úgy tűnik, hogy él a Világbéke Sztúpa elnevezés is, de szigorúan csak a pokharai sztúpa esetében), a béke szimbólumaként épült 1966-ban Hirosimában az 1945 augusztus 6-ai atomcsapás áldozatainak emlékére. Az ezredfordulóra már 80 Béke Sztúpa épült Ázsiában, Európában és az Egyesült Államokban. A legtöbb Nichidatsu Fujii (1885-1985), a Nipponzan-Myōhōji Buddhista Rend alapítójának irányítása alatt épült. Ha jól tudom, akkor a bécsi is.

Österreiche Buddhistische Religionsgesellschaft